Tegnap estére begyulladt a derekam,köszönhetően a buzgó házimunkának(hehe...nagy vállveregetés magamnak,amiért végre kiglancoltam a lakást) és persze ledorongolás a férjtől,hogy miért kellett mindent egyszerre megcsinálni,ha tudom,hogy úgyis gallyra megy tőle a gerincem.Pff...na miért,na miért?Fogalmam sincs.Talán mert ha már elkezdtem,szeretem végigcsinálni a dolgokat.De sebaj,gondoltam,majd éjszakára jól beborogatom,és akkor reggelre már legalábbis járóképes állapotba kerülök.Hát nem így lett.Csodakence-ide-éjszakai gyógyfürdő oda,reggel még mindíg csak négykézláb kúsztam ki a konyhába,hogy legalább a lányzónak bekeverjem a reggeli tápszerét.Apája persze kb 20perccel az ébredésem elött elhúzott a dologgyárba,így rám maradt a feladat,hogy kitaláljam miként is fogom kivitelezni ezt a napot.Miután erőművészeket megszégyenítő módon felkapaszkodtam a konyhapultra és képes voltam úgy is tartani magam(sok-sok millió pirospont),összetákoltam a cumisüveget a tápszerhez.És naná,hogy kétszer kiesett a kezemből az etetőcumi....lehajolni-kb10 perc.....visszamászni-újabb 10 perc...elmosogatni...megint elejteni.....lehajolni.....visszamászni....elmosni....összerakni.A tápszert ezek után viszonylagosan nagy profizmussal sikerült elkészíteni.Na most akkor hogy jutok vissza a szobába a lányzóhoz?A már sokszor jól bevált faltámogató módszerhez folyamodtam.Nálunk ilyenkor furcsamódon igen dülöngélőek a falak,szóval ha én nem feszülnék nekik mindenütt kétkézzel,valószínűleg menten összedőlne az egész lakás-legalábbis ezzel nyugtatom magam,hogy csak nem lehetek annyira röhelyes látvány,ahogy a cumisüvegbe görcsösen kapaszkodok a fogaimmal,és közben mint egy szabadnapos pókember igyekszem átjutni a falakon egyik szobából a másikba.(apropó,miért ilyen szörnyű az íze a tápszereknek,és miért isszák olyan élvezettel azt a gyerekek?)Mire visszaértem Lillához,ő már lemászott a matracról,és belőtte magának célként a tévét.Szóval még időben vonszoltam el a képlejátszótól,hogy megmentsem szegény varázsdobozt a szemétteleptől.Miután másodszülött gyermekem igencsak férfias böffentéssel hálálta meg a reggelijét,elvonszoltam őt és jómagamat a nappaliba.Nagyobbik gyermekem ugrott elénka játékokból álló szőnyegre ,és csatakiáltásként szegezte nekem:Mit kejesel te itt?Blazirtan válaszoltam,hogy jelenleg épp a kiutat.De mivel nem nagyon értette,így újra feltette a kérdést.Másodszorra menekülésképpen azt nyögtem,hogy a távirányítót,így amíg elszaladt megkeresni,nyugodtan elhelyezhettem Lillát a játszószőnyegen(persze úgysem marad ott,ahová teszem,mióta tökélyre fejlesztette a négykézláb mászást,de legalább megpróbáltam).Sikeresen felkúsztam a kanapéra,és még a párnákat is sikerült úgy halmoznom,hogy egész fájdalommentesen essék a rajtukfekvés-juppííí.Na persze nem voltak illúzióim arról,hogy majd nyugton fekhetek délelött a kanapé ölelésében,hiszen mégiscsak két három év alatti gyerek rohangál a lakásban,de azért némi fekvés bőven rámfért.Volna...mert persze Nimród jött,hogy anya légyszives töltsed meg a teásom-tolja az arcomba az itókás üvegét,majd anya,deje építeni-és azzal a lendülettel önti szanaszét a nagydoboznyi duplólegót :-S.Sebaj Lilla lelkesen telepedett a bátyja mellé,és kezdte mohón magába tömködni a különféle,csábítóan gusztusos és élénkszínű elemeket.(persze hála a dupló mivoltának,egy sem fér be a szájába)Ezzel az építőzést meg is úsztam,mert így már jól elszórakoztatták egymást.A kanapéról csak a fejük búbját láttam,de gondoltam ez is elég,mert ha valami gond van akkor úgyis versenyt kiabálnak egymással.Kábé félórányi kellemesen nyugodt és pihentető mozdulatlanság után Lillám halk nyöszörgése késztetett a fkvő helyzetből való elmozdulásra,amit most egy nyolcvan és a halál közti nagyi kecsességével kiviteleztem.Nos a következő látvány fogadott:Nimród kicsit korábban megszabadulhatott a pelenkájától,és mivel hihetetlen ellenszenvet és megvető undort táplál még mindíg a bili iránt,így inkább csendben és feltűnés nélkül képzett tócsát a parkettára.Majd valószínűleg észbekapott,hogy ajjaj,ezt meglátja anyu és kiakad,szóval el kellene tüntetnem....mivel a felmosórongy messze van,és nem talált semmi hasonlóan alkalmas dolgot a célra,elkapta hát a húgát,és szépen,precízen tologatta a hasán fekvő kislányt ide-oda a tócsában,hogy a rajta lévő ruharétegek minél több "bizonyítékot"szívhassanak magukba.Szegény lillám meg görbülő,biggyedős szájjal a sírás határán nyöszörögve nézett rám "anya segíts"nézéssel.Na nesze nekem fekvés!Magamban elszámoltam lassan tízig,felnyaláboltam valahogy a lányzót és egy garnitúra tiszta ruhát a számára,és elcsoszogtam rendbe tenni szegénykémet.Majd új pelust adtam a fiamra,aki buzgón mantrázgatta közben nekem,hogy"semmi baj anya,semmi baj".Én meg buzgón mantrázom neki a tőlem telhető leghiggadtabb módon,hogy "Nimi ezt nem szabad,nem pisilünk a földre,és főleg nem töröljük azt fel a tesónkkal!/Bár erről a mondatomról erősen bevillant,amit a húgom művel velem anyu halála óta,képletesen-de ez egy másik történet/

Ezek után felmosás,ami fain mankónak is bevált ideiglenesen,majd igyekeztem egy darabban túlélni a nap hátralevő részét.Amikor apája hazaért és előadtam neki a napi kis színjátékunkat,úgy röhögött,hogy elborult a játszószőnyegen.Persze ezt azonnal kihasználták a gyerkőcök,és úgy támadtak rá,mint sáskahad az ültetvényre.Nimi nemes egyszerüséggel mászott apáján,ahol érte,Lillám pedig befészkelte magát a mellkasához és szottyosra csócsálta a pólót rajta:-D.Jó volt elnézni őket,és hogy végre nem rajtam örjöngenek!